Portré – a rendőr ezer arca (8. rész)

Portré – a rendőr ezer arca (8. rész)

Balogh Edit

A legenda szerint, amikor Churchillt megkérdezték, hogy mi a hosszú élet titka, szivarfüstbe burkolódzva azt válaszolta: „No sports!” Ezzel a megnyilatkozással Noel Miklós rendőr főtörzszászlós is mélyen egyetértett – egy évtizeddel ezelőttig. Beszélgetés munkáról, és minden másról, ami megfűszerezi mindennapjait.

A rendőrség előtt a kereskedelemben dolgoztam, szakmát is ott szereztem. A rendszerváltással eladták a vállalatokat, megszűnt a munkahelyem. Szöget ütött a fejemben, hogy Franciaországba megyek idegenlégiósnak. A másik alternatíva az volt, hogy olyan céget választok, amit nem fognak eladni. – Így hát rendőr lettem. Én is ebben az iskolában tanultam, innen az utam a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra vezetett. 1992 óta dolgozom a rendőrség berkeiben. Az első rendfokozatom az őrvezető volt – ezt sokan talán ma már nem is ismerik. Voltam objektumőr, gyalogos járőr, járőrtárs, járőrvezető, majd gépkocsivezető, körzeti megbízott, és voltam fogdán is – a rács jó oldalán. Az iskolában tíz éve tanítok, úgy érzem, nem is tudnék már mást csinálni. Szeretek a tanulókkal foglalkozni, és nemcsak szakmai szempontból, hanem emberileg is.

Volt idő, amikor nemcsak a kék egyenruhát öltötted magadra.
Így van. Tagja voltam az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszményeire épülő Katonai Hagyományőrző Egyesületnek. Az egyesületben felelevenítettük a forradalom mérföldköveit jelentő csatákat. Voltam magyar és osztrák oldalon is, személyes tapasztalatot szerezhettem a korabeli fegyverekről. Ebben az időben tanultam meg karddal vívni. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség jóvoltából Rómában részt vettem IV. Károly, az utolsó magyar király boldoggá avatásán. Naponta álltunk díszőrséget két-két órán keresztül a Szent Péter téren, a Szent Pál Bazilikában és a Santa Maria Maggiore Bazilikában. Akkor találkoztam ő királyi felsége Habsburg Ottó trónörökössel, és fiával, Habsburg Györggyel is, akikkel kezet fogtam. Az én családom elsvábosodott francia jobbágyi család, Lotaringiai Károly birtokáról telepítették be. A sors furcsasága, hogy egy jobbágyi származású ember végül kezet foghatott egy császári származásúval.

2007-ben jelent meg első könyved, amely ugyancsak szorosan kötődik a szabadságharchoz. Mesélj róla!
Először arra gondoltam, hogy Damjanich János tetteit, mondáit gyűjtöm össze a Katonai Hagyományőrző Egyesület honlapjára. Végül mégis irányt váltottam, és egy történelmi kisregény született. Az 1848-49-es szabadságharcot dolgoztam fel a kiskatona szemszögéből. Főhősöm egy 18 éves fiatal srác. Családi kapcsolódás, hogy az egyik ősöm is 18 éves volt a szabadságharc kitörésekor. Mellette ott van a kicsit idősebb állatorvos. Valahol mindkettő én vagyok: a 18 éves, mindenért lelkesedő naiv srác is, és a tapasztaltabb állatorvos, aki már kissé máshogy látja a világot. A hátteret a 3. Honvédzászlóalj, Damjanich fehértollas zászlóalja szolgáltatja; innen a cím is: Fehértollasok. Magát a regényt gyorsan, két hónap alatt írtam meg. A történet adott volt, a kutatás több időt emésztett fel. Azt tapasztaltam, hogy könyvet könnyebb megírni, mint kiadni.

A regényt olvasva feltűnik, hogy milyen érzékletesen írsz, szívesen használsz költői képeket. Van olyan alakja a magyar vagy a világirodalomnak, akit különösen szívesen olvasol, aki nagy hatással volt rád?
Gárdonyi stílusa áll hozzám közel, mint ahogy az a Fehértollasok esetében is megmutatkozik. Mindkettőnk fókuszpontja a közember, aki körül zajlik a történelem.

A regényírást követően viszont egy huszárvágással a futópályán termettél.
2008-ban, az iskolába kerülve azt láttam, hogy a tanulókkal szemben támasztott fizikai követelmény roppant magas. Úgy éreztem, nekem is illene valamit „virítani”. Lementem a futópályára, hogy egyhuzamban lefussam a két kilométert – harmadjára sikerült. A következő cél az volt, hogy javítsak az időmön, majd a katonai táv, azaz a 3,2 km. Egy év múlva pedig Bánk bán híres szavait követve – „Gondolj merészet és nagyot, és tedd rá éltedet” – úgy döntöttem, hogy 42 évesen lefutom a 42 kilométert. Végül 3 évbe telt, hogy neveztem a Budapest maratonra. Azóta a 8. maratonomra készülök, ami idén októberben lesz.

Miért éppen a maraton?
Mert olyasvalamit csinálok, amire nem mindenki képes. Habár azt mondják, mindenki le tud futni egy maratont, csak nem mindegy, milyen tempóban. Sokan nem értik, mi jó van abban, hogy négy órán keresztül futsz. Csakhogy nem adják olyan olcsón azt a maratont; tisztelni kell azt a távot. A futás nekem a szabadságot, kikapcsolódást jelenti. Emberek között dolgozom. Amíg futok, magamban vagyok. Élvezem, hogy dolgozik a szívem, a tüdőm, az izmaim. A kedvenc terepem az újszegedi Tisza töltés. Csodálatos a természet. Nem is gondolná az ember, mennyi színe van a Tiszának: szőke, kék, szürke, zöld, fekete, sőt fehér is. A másik oldalon a szántóföldek: hol repce, hol búza, napraforgó, vagy rózsaföldek. Odafönn pedig a ragadozómadarak – szinte már köszönnek nekem. Olykor őzekkel futok együtt, legrosszabb esetben kutya elől. Egyszer egy pitbullal volt afférom, belém is kóstolt. Éppen az egyik maratoni verseny előtt 2-3 héttel. Otthon vodkával fertőtlenítettem (külsőleg, mert alkoholt nem iszom).

Versenyen futni nyilván különleges élmény, ugyanakkor az embernek akár többször is meg kell harcolnia a démonjaival. Nálad ez hogy megy?
A rajtzóna hangulata felemelő: ott a zenekar, 80 nemzet képviselteti magát, eldördül a startpisztoly. Az elején az ember ésszel fut, visszafogja magát. Az első felét ésszel futja, a második felét lábbal, de a célba már a szíve viszi be. Úgy 30K-nál bejön a maraton fal (én maratoni csatának hívom). Akkor kezdenek az izmok kifáradni, kiürülnek az energiatartalékok. Valahol a tömegben leselkedik egy kisördög, az ember vállára ül, szövegel a fülébe, hogy Hagyd abba! Ugyan már, minek csinálod ezt a hülyeséget? Megéri ez neked? Ezt a kisördögöt kell lerázni. Maraton közben az ember azt mondja, ezt még lefutom, de soha többet. De amint célba ér, és kezd megnyugodni, másnap reggel már azt nézi, hol van a következő verseny.

Számon tartod, hogy körülbelül hány kilométer van a lábadban?
Olyan, mintha évente Moszkváig elfutnék. Mostani tervem körbefutni a Földet. Összeadom az eddigi futási távjaimat. Jelenleg Kamcsatka alatt, a Csendes-óceánban futok.

Ha pedig ezzel megvagy, akkor irány a Hold?
Az egyik cipőreklám szlogenje így szól: A világ hatalmas, fusd körbe! Ki is raktam az asztalom fölé.

Ez már ultramaraton a javából. Apropó, nem kacérkodtál a gondolattal, hogy nekivágsz egynek?
Megfordult a fejemben. Amikor lefutottam az első maratonomat, törtem a fejem, hogy mi legyen tovább: maradjak a maratonnál, vagy menjek tovább. Rájöttem, hogy a maraton az én távom. Míg élek, maraton.

Lentebb olvasható Noel Miklós: A Távolság című írása:

 

Szia!

Neked köszönök! Neked, aki itt futsz magadban már egy órája.

Ne ijedjél meg, nem, hülyültél meg, és nem is kaptál napszúrást! Itt vagyok. Benned, és előtted. Nem látsz? Pedig már láttál egy párszor. Csak nem tudtad, hogy én vagyok az.

Nem érted? Várj, megmagyarázom.

Én már akkor megismertelek, amikor születtél.

Emlékszel még édesanyád kedves arcára, akit el akartál érni kapálózó kezeiddel még kisbabaként? És mivel nem sikerült, elbőgted magad? Én voltam az az arc.

Emlékszel az első bizonytalan lépéseidre, amit a kiságyadtól a macidig tettél? Én vezettem a lábaid.

Emlékszel Józsikára, az oviban? Nem, nem arra a szeplős, szemüveges gyerekre gondolok, akit folyton cikiztetek. Arra a Józsikára gondolok, akit sohasem tudtál utolérni a fogócskában, és emiatt mérges voltál rá? Én voltam Józsika!

Azt mondod, kísértet vagyok? Egy démon? Nem vagyok az! De folytatom, ne vágj közbe!

Emlékszel, amikor először láttál futókat, és valami megfogalmazódott benned? Valami, amit nem tudtál szavakba önteni? Én voltam az a futó tömeg.

És arra emlékszel, amikor aláírtad az első versenynevezésedet a három és fél kilométerre? Én vezettem a kezed. Tényleg, meg van még az a póló, amit akkor kaptál? Nem most volt.

És emlékszel még annak a mosolygós lánynak az arcára, aki a nyakadba akasztotta az első maratoni érmedet? Én voltam az a lány, és én voltam az a mosoly!

De nem csak kedves voltam veled! Én voltam a kiújuló fájdalom a térdedben, én voltam az a pitbull is, aki beléd harapott egy őszi edzésen, a gúnyolódó kollégád is én voltam, aki megjegyzésekkel próbált eltántorítani a célodtól. És igen, én ültettem a válladra azt az ördögöt, hogy próbáljon rábeszélni a futóverseny feladására. Minden egyes lépéseddel nehezebb lett a kis krampusz, csak hogy neked ne legyen jó. Ne félj, a következő maratonodon újra fogom küldeni!

Látod? Én voltam minden jó és rossz élményed.

Jaj, bocs’ még be sem mutatkoztam neked! A Távolság vagyok.

A távolság, aki mindig ott volt, van, és lesz is előtted. Engem nem lehet megkapni, mint egy üveggolyót! Azt mondod, akkor legyőzöl?  Azt hiszed, le tudsz győzni? Engem? Engem nem lehet legyőzni! Ha célba érsz, csak egy pillanatra fogok megszűnni. Pár órára, napra. Addig, amíg erőt gyűjtök, de utána újból hívni foglak, hogy próbáld meg újra! Nem foglak nyugton hagyni!

Most miért gyorsítasz? Engem nem lehet lehagyni. Mondtam: benned és előtted vagyok. Igen, ez a szürke betonút itt a Tisza töltésen én vagyok. De én vagyok a soproni hűs erdei út is és a forró szikes talaj a Hortobágyról. Én mindig előtted fogok járni, és hívogatlak. Érted már, hogy engem miért nem lehet legyőznöd? Lehetek hosszabb, vagy rövidebb, könnyű, vagy nehéz, te határozod meg. De mindig előtted vagyok, és hívogatlak.

És ha nem futsz, akkor követelőzöm! Minél hosszabb az az idő, amióta nem hódolsz nekem, én annál jobban foglak hívni. Először csak kérlelve, majd egyre határozottabban, végül utasítva, parancsolva. Hogy végül meghajolj az akaratom előtt, mit szolga az ura előtt, és felvedd a futócipőt és kimenj a szabadba. Akár a legrosszabb időjárás ellenére is. Lelkiismeret furdalást okozok neked, ha elhanyagolsz.

Érted már? Én belőled táplálkozom. A testedből, az akaratodból.

Fussál csak, nem tudhatod, meddig futhatsz. A korod előre haladtával lassulni fogsz, és én is egyre kisebb leszek, de előtted leszek! És emlékezz arra, hogy ha már nem tudsz mozdulni, nem hogy futni, de lépni sem, és csak fekszel egy kórházi ágyon egyre üvegesebb szemekkel. Egy arc fog föléd hajolni. Talán egy méterre lesz tőled? De az a méter egyre távolibb lesz neked. Mert az az arc is én leszek. Én leszek az arcnak a szája, aki kimondja az igazságot, amit csak te hallhatsz: engem nem lehet legyőzni!

2018-04-16T10:53:51+00:00 2018. április 11.|
Szöveg méretezés
Kontraszt állítása