Portré – a rendőr ezer arca (6. rész)

Portré – a rendőr ezer arca (6. rész)

Balogh Edit

Különleges karácsonyfa feszít a Határrendészeti Oktatóbázis társalgójában. A szó szerint sokoldalú, zöld és arany ékítményekkel díszített fában sok munka van. Vucseta Zoltán rendőr őrnaggyal beszélgetünk, aki a fa megmunkálását épp olyan nagy figyelemmel és lelkesedéssel végzi, mint a diákok, szakemberek oktatását.

Kezdjük fordítva: jöjjön előbb a szórakozás, azután a munka. Mivel vezeted le a napi feszültséget?
Bármit szívesen csinálok, amin vagy nem kell gondolkodni, vagy nagyon nagy koncentrációt igényel. Van két labradorunk, akikkel akár naphosszat lehetne foglalkozni. Ők kellőképpen beosztják az időt. Nyáron motorozom, ami régi szenvedély – teljesen kikapcsol. Az új szerelem a vitorlázás és a motorcsónak vezetés. Én a Tiszán tanultam vitorlázni, amiről mindenki azt mondja, hogy ott nem is lehet. De ezt cáfolom. Ha sikerül olyan helyre kirándulnom, akkor szívesen búvárkodok, hatalmas élmény. Télen pedig újabban barkácsolok. Ez valójában egy kényszerpálya volt, egy kutyaházzal kezdődött. Mivel nem találtam az elképzelésemnek megfelelőt, megcsináltam én. Ami azért is érdekes, mert műszaki analfabétának tartom magam. El is készítettem, azután meg nem győztem minden oldalra plusz anyagot tenni, hogy elfedjem a hibákat. Viszont maximálisan szigetel. (nevet) A második „kényszer” kutyaház elkészítését már élveztem. Azóta pedig készítettem párnatartó dobozokat, képkeretet, kérésre dekor karácsonyfát, sok mindent. Teljesen le tudja foglalni a figyelmemet, elkap a flow élmény, mint sokszor a tanításban is.

Apropó tanítás, mesélj a pályafutásodról. Ha jól tudom, járőrként kezdted. A középiskolából egyenes út vezetett a rendőrségig?
2000-ben érettségiztem, felvettek a főiskolára mezőgazdasági gépészmérnöknek. De azonnal rájöttem, hogy semmi keresnivalóm a mezőgazdaságban. Eredetileg tűzoltó akartam lenni, csakhogy abban az időben szinte lehetetlen volt bekerülni. Az egyik barátom javasolta a határőrséget. Ebben az iskolában kezdtem, de akkor még nem igazán tudtam, mire vállalkozom, viszont a tanáraim nagyon megszerettették velem a határrendészetet. Az iskola után Mórahalmon kezdtem dolgozni járőrként. Abban az időben volt egy olyan lehetőség, hogy ha a rendészeti iskolát kitűnő eredménnyel végzed, felvesznek a Rendőrtiszti Főiskolára levelező szakra. A főiskolán láttam, hogy rám férne még egy kis plusz tudás, ezért átkértem magam útlevélkezelőnek Röszkére. A tiszthelyettesi beosztásokban szinte mindent kipipáltam, amit lehetett. Mire diplomáztam, lezajlott a határőrség és a rendőrség integrációja, én pedig bekerültem a hatósági osztályra. Az utolsó félévben lényegében mindent újra kellett tanulnunk. Friss diplomásként, tisztként kerültem a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségre. Hozzánk tartozott a nemzetközi együttműködés, a Frontex és a többoldalú műveletek, ami a szívem csücske volt már akkor is. Az operatív jellegű feladatokat nagyon szerettem: az információgyűjtést, vagy egy-egy embercsempész csapat feltérképezését. Rengeteg izgalmas feladatot kaptunk. Azután az akkori iskolai igazgatóhelyettes megkeresett, hogy jöjjek át. Határrendész oktatóként kezdtem, és a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkoztam.

Miért tartod fontosnak a nemzetközi együttműködéseket?
Saját bőrömön tapasztaltam meg az előnyeit. A Frontexnél mindig kiemelték a személyes kapcsolatok jelentőségét. Volt olyan felderítésünk, ahol egy osztrák rendőrgyilkost személyes kapcsolatok révén sikerült elfognunk, annak köszönhetően, hogy időben tudtunk lépni. Azonkívül találkozhatsz külföldi tisztviselőkkel, látod azt, hogy náluk hogy mennek a dolgok, nagyon sokat lehet tanulni tőlük. Ha pedig neked kell menni, az különösen jó: utazhatsz, megnézhetsz más országokat.

Melyik kiutazásból profitáltál a legtöbbet?
A bolgár—török határnál töltött egy hónapból, ami ráadásul eredményes is volt. Nagy divat volt akkoriban a lízingcsalás, amiről ott rengeteg információt gyűjtöttek össze. Inkább apró sikerek a jellemzőek. A hangzatos nagy sikerek egyike 2010-ben történt, amikor elfogták a focista, Eto’o lopott autóját. Több mint tíz ország volt érintett az ügyben, a nemzetközi együttműködésnek óriási szerepe volt. A szakmai kitekintés mellett a keleti kultúra iránti vonzalmam miatt is nagy élmény volt a bolgár—török kiküldetés.

Van-e olyan külföldön szerzett példa, amit figyelemre méltónak tartasz?
A hollandiai rendőrképzésben nagyon sok pénz van, de a működésük sikere nemcsak ezen múlik, hanem a mentalitáson, a hozzáálláson, a tanulói állományon, az oktatók felkészültségén. Hollandiában az oktatónak teljesen más a szerepe. Az oktatók biztosítják a tanuláshoz szükséges feltételeket, egyfajta mentorként szerepelnek. A tanagyag kidolgozása remek; azt a tudást adják a diákoknak, amire szükségük lesz a munkájuk során. Teljesen online rendszerben történik az elméleti oktatás, a legújabb képzési módszereket alkalmazzák, nagyon eredményesen. Egy másik példa a lengyel határőrség, amely nagyon erős, mindent alárendelnek a szakmaiságnak. Olaszországban is sokat jártam – ők a válságkezelésben teljesítenek kiemelkedően. Rengeteg tapasztalatra tettek szert abban, hogy vezetőként egy válságmenedzsmentben hogyan és kikkel kell dolgozni, milyen részlegeket kell létrehozni.

A tanításra visszatérve: hogyan emlékszel vissza az első időkre?
Amit fontos tisztázni: sosem voltam pedagógus. Viszont attól sem jöttem soha zavarba, ha ki kellett állnom 40-50 ember elé. Ráadásul olyan szakmát taníthattam, amelyhez értek, ezáltal pedig remélem, hitelessé váltam a résztvevők szemében. Az apróbb fortélyokat, mint például az időbeosztást, pedig menet közben tanulja meg az ember. Én például imádtam határőrségi eseteket feldolgozni. Az esettanulmányok hitelességét, részleteit a tanulók azonnal leellenőrzik, utánajárnak a dolgoknak.

Mivel lehet a leginkább megragadni a figyelmüket, felkelteni az érdeklődésüket?
Ha azt csinálod, amit nagyon szeretsz, akkor tanítani is hitelesen tudod, és a lelkesedésed a diákokra is átragad, kedvet kapnak a tanuláshoz. Az órákra olyan történeteket kell bevinni, amikkel más szakterületen is lehet találkozni. Ha az autópályán külföldiek szenvednek balesetet, akkor ott ugyanúgy idegenrendészeti intézkedés is fog történni. Rengeteg esetnek van határ vonatkozása. A zöldhatár-védelem pedig most mindenki szemében érdekes téma.

Milyen fejlődési lehetőségei vannak a már 5-10-15 éve dolgozó szakembereknek?
Nekik lehet csak igazán. Én pár éve önként ültem vissza az egyetemi padba és éreztem, hogy nagyon hasznos. Gyakran lehet hallani a hosszú ideje állományban dolgozó kollégáktól a „Mi így szoktuk…” kezdetű mondatot. Egyszer egy közgazdász mondta az üzleti életre vonatkoztatva, de itt is nagyon igaz, hogy az „így szoktuk” a legdrágább két szó, a létező legrosszabb. Fejlődni ugyanis mindig lehet. Amilyen változó jogi környezetben most élünk, szinte hetente át kell nézni a jogszabályokat. Én például hírzabáló vagyok. Nagyon érdekel a külpolitika, főleg Afrika és a Közel-Kelet. Ez pont kapóra jön az oktatásban. Gyakran bocsájtok vitára egy témát. Például mostanában gyakori téma a muszlim kultúra. Amikor ennek a negatívumai szóba kerülnek, mellé rakjuk a rohingjákat, ahol viszont a muszlimokat ölik halomra a buddhisták. A diákoknak persze olykor le kell fordítani a dolgokat: amikor a nemzetközi vizeket tanítom nekik, akkor a figyelmükbe ajánlom a Phillips kapitány című filmet – egy ilyen csatornán keresztül könnyebben elér hozzájuk a tudás.

Ahol pedig tálcán kínáljuk a fejlődési lehetőséget, az a HOB (Határrendészeti Oktatóbázis). Amikor az Oktatóbázis ötlete felmerült, még nem is gondoltuk, hogy ekkora sikertörténet lesz. Most azt látom, hogy sikerült egy igazi európai szintű továbbképzési rendszert kidolgozni. A visszajelzés is nagyon pozitív. Örömmel jönnek tanulni, tapasztaltabb és fiatal kollégák egyaránt, és mind úgy mennek haza, hogy megint elsajátítottak valami fontosat. Segíti a fejlődést az is, hogy a résztvevők egy szakterületről jönnek. Az alapdokumentumok és a képzések kidolgozása miatt, amit egy maroknyi szakemberrel együtt végeztünk, egy kicsit a saját gyermekemnek is érzem, és roppant módon büszke vagyok rá. A szakmától, vendégelőadóktól is megerősítő visszacsatolásokat kapunk.

Mit üzensz azoknak, akik ezt a pályát választják később?
Azt, hogy csináljanak bármit, dolgozzanak bármelyik szakterületen, legyen bármilyen beosztásuk, amit választottak, azt csinálják szenvedéllyel. Legyenek büszke rendőrök, akik a társadalmat szolgálni akarják, nem hatalmat gyakorolni felette. Szerintem ilyen ma egy jó európai rendőr.

2018-01-09T19:00:43+00:00 2017. december 23.|
Szöveg méretezés
Kontraszt állítása