Portré – a rendőr ezer arca (3. rész)

Portré – A rendőr ezer arca (3. rész)

Az elmúlt évtizedek filmművészetének köszönhetően minden generáció ismer legalább egy karate mestert vagy tanítványt, aki szerényen, acélos-kimért mozdulatokkal (esetleg klumpából kilépve) megsemmisítő csapást mér az ellenségre. Horváth Zoltán rendőr őrnagy nem állt meg a filmnézésnél –a Kyokushin karate iránti tevékeny elköteleződését már eddig is számos siker koronázta.

 

Mikor és miért kezdtél el karatézni?
1994. szeptember második hetében. 11 éves voltam, amikor édesanyám elvitt edzésre, hogy a lovaglás és kézilabda után, amiket abbahagytam, kezdjek magammal valamit.

Mi tetszett a karatéban?
Őszintén szólva, egy év után ezt is abba akartam hagyni, mert nem volt sikerélményem. A nagyokkal szemben – és a klubban, ahová jártam a közösség 80-90%-a idősebb volt nálam – rendszerint a rövidebbet húztam. Ezért el is ment a kedvem egy év után. Édesanyám és nővérem hónapokon át elkísértek az edzésre, és meggyőződtek arról, hogy ott is maradok. Végül ott ragadtam – idén lesz 23 éve, hogy karatézom. Nem bántam meg.

Mi hozta meg az áttörést? Mi győzött meg arról, hogy a klubban a helyed?
Amikor megszereztem a negyedik övfokozatot, több mint egy évvel a kezdést követően.

Mi az elérhető legmagasabb fokozat?
10 Dan; de ezt csak az alapító viselhette. A 10. Dan azt jelenti, hogy világszervezetet irányítasz. Az a hivatásod, az életformád, mellette más – a családon kívül – nem fér bele. Én jelenleg a 2. Dannál tartok, úgyhogy hátra van még nyolc. (Nevet.) Egyébként az 5. Danig van vizsga. Attól kezdve a Kyokushin karatéért tett munkásságodért, eredményeidért fognak továbbiakat adni: hány tanítványod van, a tanítványaid közül hányan értek el nemzetközi versenyeken első helyezést, hányszor szerveztél Európa bajnokságot vagy nemzetközi szemináriumokat, edzőtábort. Azaz, hogy mit tettél ezért a harcművészeti stílusért, nemcsak helyi, de nemzetközi szinten is.

Milyen eredményeket értél el eddig?
1994 és 2004 között folyamatosan versenyeztem. 2004-ben a nevelőedzőm befejezte sportpályafutását. Én is átkerültem másik szervezethez, másik edzőhöz, de akkor már nem voltam olyan motivált a versenyzéssel kapcsolatban. A 10 év alatt regionális, országos dobogós helyezéseket értem el, nemzetközi versenyeken mérettem meg magam. Legjelentősebb sikerem a 2003 novemberében szervezett Európa bajnokság, amit a súlycsoportomban megnyertem.

Nem hiányzik a küzdőtér? Egyáltalán hány éves korig lehet versenyezni?
Mindenki maga érzi. Azt be kell látni, hogy 34-35 évesen nem úgy mozgunk, mint 18 évesen. A 35. életévtől beszélünk a senior korosztályról. Talán elgondolkozom azon, hogy egy jó év múlva – akkor már én is senior leszek – kipróbálom magam az „öregek” között.

A sikerélményen túl mit adott neked a sport?
Kitartást és szorgalmat. Úgy fizikai, mint szellemi szinten, a tanulmányaim terén is. Amit elhatározok, és komolyan gondolok, azt véghez is viszem. Rendszeres edzésre járás és pluszmunka nélkül nem lennének ilyen eredményeim. És alázatot: itt mindenkinek el kell fogadni a szabályokat, be kell állni a sorba, és tisztelni kell a többieket.

Mit szerettél a legjobban az edzések és a versenyek során?
A hangulatot – nagyon jó kis csapatba kerültem. Húztuk egymás teljesítményét: ha valaki gyorsabb, erősebb vagy ügyesebb volt, a többi túl akart rajta tenni, kialakult egy egészséges versenyszellem. Ez nem ellenségeskedést szült, sokkal inkább összetartotta a társaságot. Én pedig abszolút jól éreztem magam közöttük. És hogy mi az, amit nem szerettem? – A versenyek előtti idegességet. Ellentétben azzal, amikor meccs végén engem hoztak ki győztesnek, vagy érmet, kupát, oklevelet vehettem át, felhívhattam a családomat a jó hírrel. Utána a klubbon belüli elismerés és gratuláció kárpótolt mindenért.

Miről kellett lemondanod a sport és a versenyzés miatt?
Érdekes, hogy gyerekkoromban nem volt lemondás. A szabadidős programjaim megfértek mellette. Később viszont annak helyére szúrtam be az edzéseket. A versenyek hétvégén vannak, ezért a hétvégi program, a buli ilyenkor és a felkészülési idő alatt is ugrik. Ehhez az kell, hogy a magánéletben olyan társad legyen, aki ezt türelemmel, megértéssel elfogadja. A munkahelyen is szerencsés voltam, mert mindig olyan közvetlen vezetőim voltak, akik támogatták a sportkarrieremet.

Miért kezdted el az utánpótlás-nevelést?
Amikor elment az edzőm, megörököltem a klubot. 6-50 éves korig járnak hozzám edzeni, kezdőktől egészen a profikig, és 9-10 sportolót versenyeztetek. Mivel nincs időm és energiám arra, hogy korcsoport szerint tartsak edzéseket, azokon mindenki együtt vesz részt, de a szemlélet differenciált. Nem várhatok el egyforma teljesítményt mindenkitől. Jelenleg Kiskunhalason harmincan vagyunk, hétfőn és szerdán tartok edzést a sportpályán, ami Hard Work Cross Training edzőterem. Hétfőn 18:30-kor, szerdán 19:00-kor kezdődnek a másfél órás edzések minden korosztály számára.

Hogyan ösztönzöd a tanítványaidat?
Azt gondolom, hogy akik edzésre járnak, nem az edzésmunkához, hanem az edzőhöz kötődnek. És persze kell nekik valamilyen motiváció, valamilyen távlati cél, ami miatt ott maradnak, mert látják, érzik, hogy haladnak egyről a kettőre. Szülő és gyerek részére a legnagyobb visszacsatolás, amikor a tanítványom feláll a dobogó legmagasabb fokára – ennél nagyobb motiváció nem kell. A szülők mérhetetlenül büszkék a gyermekükre, és ez nekem is sikerélmény.

És mi van akkor, ha lecsúsznak a dobogóról?
Érdekes, gyermekfüggő. Van, aki lerázza a válláról: „Majd legközelebb sikerül!” – mondja. De van, aki nagyon magára veszi, elszontyolodik. Olyankor le kell ülni vele beszélgetni, kielemezni, hogy mit csinált jól, és rosszul, legközelebb mire készülünk, mire figyeljen. Eleinte még el van kenődve, de amikor legközelebb jön edzésre: mintha kicserélték volna. Nemcsak a fizikumukkal, de mentálisan is kell velük foglalkozni. További motiváció az övvizsga – nemcsak a gyerekeknek. Nálunk hierarchia van, pont úgy, mint a rendőrségnél. Itt rendfokozat, ott pedig övfokozatok vannak. Ösztönző, hogy előrébb tudnak lépni, egy évben akár kétszer vizsgázni, övszínt váltani.

Mi az, amit elvársz a tanítványaidtól?
Hogy önmagukhoz képest mindig jól teljesítsenek. Látom rajtuk, hogy mire képesek, és rájuk is szoktam szólni, amikor kicsit alábbhagy a lendületük. Mindig próbálom őket a maximumra sarkallni. Szeretném átadni nekik mindazt, amit megtanultam, a tapasztalataimat. Ez nem megy egyik évről a másikra, főleg, hogy még nekem is sok tanulnivalóm van. Azt mondják, akkor kezdesz el karatézni, amikor levizsgáztál az első fekete öv fokozatra (shodan). Addig „csak” tanultál valamit, de csak azután válhatsz a harcművészet mesterévé. Fekete öves szinten belül is vannak fejlődési lehetőségek. Itt általában a technikák finomításával és értelmezésével foglalkozunk. A sport ezen a szinten már egy kicsit filozofikusabb jelentéssel is bír.

Van-e rangsor a különféle küzdősportok között?
Nincs. A maga nemében mindegyik tökéletes. A Kyokushin egy full kontakt rendszerre épülő harcművészet, ami azt jelenti, hogy a versenyeken történő küzdelem teljes erőbedobással történik – azaz, a pontrendszerrel ellentétben az nyer, aki „állva” marad, szemben például az aikidóval, ami az ellenfél támadóenergiáját használja ki. Ez brutálisnak tűnhet, de egyáltalán nem az. Az edzőtáborokban az utolsó küzdő edzésre mindig egy külsős instruktort hívunk meg egy teljesen más harcművészetből, ezzel egy kis változatosságot csempészve az edzésmunkába. Jó, ha a karatésok bepillantást nyerhetnek más harcművészetek mozgáskultúrájába is.

Kerültél-e már olyan élethelyzetbe, amikor hasznát vetted a karate-tudásodnak?
Nem. Edzésen kiélem magam. (Nevet.) Ha konfliktushelyzet van, azt az ember megpróbálja másképp rendezni.

Volt-e tudatosság abban, hogy a harcművészet után a rendőri pálya felé orientálódtál?
Én is az a tipikus fiatal voltam, aki az érettségi közeledtével nem tudta, hogy mi szeretne lenni valójában. Megláttam egy hirdetést a helyi médiában, hogy lehet határőrnek jelentkezni. Szóval, nem volt tudatos választás – inkább szerencsés egybeesés. Mindenesetre egy fegyveres szervezetnél az önvédelem elsajátítása sosem hátrány, így én is hasznát tudtam venni ennek a tudásnak. Úgy gondolom, hogy ez egyfajta magabiztossággal jár, ami nagyban segíti a rendőrt a biztos, jogszerű, szakszerű és hatékony szolgálatellátásához.

Az interjút Balogh Edit készítette.

 

2017-09-28T08:03:17+00:00 2017. február 15.|
Szöveg méretezés
Kontraszt állítása