Szárny – és „lábpróbálgatás”

Szárny – és „lábpróbálgatás”

Kucseráné Juhász Krisztina

A nyári Labdarúgó Világbajnokság után a rendészeti szakgimnáziumok sem tétlenkedtek:) és 2018. szeptember 20-án Adyligeten megrendezték az idei tanév első sporteseményét a BM Tanintézeti Kispályás Labdarúgó Bajnokságot. A meghívott csapatok közül a BV és a KOK nem indult, így 5 csapat rúgta a bőrt a bajnoki címért. Valljuk be őszintén: a holiday és a kánikula utáni „kijózanodás” eltarthat egy ideig, főképp, ha az embernek egy új helyre kell beilleszkedni és megállnia a helyét (I. évfolyam újdonsült tanulói). Talán ez is közrejátszott abban, hogy a 16 bajnokságra alkalmasnak vélt elsős tanuló közül egy fő vállalta be az alaki kiképzés „szárnypróbálgatása” mellé, hogy részt vesz a Bajnokságon.  A katasztrófát a Katasztrófavédelmi tanulók hárították el azzal, hogy közülük 5 fő, a másodévesek közül pedig 4 fő képviselte iskolánkat Adyligeten. Az így felállt csapat igyekezett maximálisan helytállni, azonban így sem volt ütőképes cseresorunk.

Az első mérkőzésen óriási küzdelem során 1 : 1 – es döntetlent játszottunk a későbbi 1. helyezett miskolci csapattal. Utánuk már sajnos 1 : 0-ra kikaptunk a 2. helyezett NKE csapatától és a tanév elejei szárnypróbálgatás mélyrepülésbe váltott: Körmend – Szeged 4 : 0. Az utolsó fordulóban még teljes szívvel küzdöttek a „sasfiókák”, melynek eredménye egy 4 : 3-as győzelem lett az adyligeti csapat ellen, az összesítést tekintve pedig ezzel a IV. helyen végzett iskolánk csapata. Minden kezdet nehéz, reményeink szerint fogunk még szárnyalni a tanév folyamán bőven kínálkozó sporteseményeken, bajnokságokon.

2018-09-28T09:02:43+00:00 2018. szeptember 28.|
Szöveg méretezés
Kontraszt állítása