Portré – a rendőr ezer arca (12. rész)

Balogh Edit

Állatorvosnak készült, Szeged egyik legelismertebb gimnáziumában végzett kitűnő eredménnyel, de ígéretes sporteredményei végül más pályára terelték. Beszélgetés Kovács Szabolcs rendőr alezredessel tanításról, sportról, kutyákról.

Mesélj a pályád alakulásáról! Hogy lett az állatorvosi ambícióból testnevelés-matematika szakos diploma, majd ezek után sötétkék egyenruha?
A gimnázium második-harmadik évében a sportkarrierem egyre feljebb ívelt, ez elragadott, a judoval akartam foglalkozni. Ekkor láttam be, hogy más irányba kell mennem, és felvételiztem testnevelés-matematika szakra. A főiskola elvégzése után először a Fodor József Szakközépiskolában kezdtem el tanítani. Az alakuló Damjanich János Honvéd Gimnáziumba kerestek testnevelő tanárt, de 1993-ban, amikor én végeztem, a honvéd kollégisták még a Fodorba jártak. A gimnázium 1994-ben vált önállóvá, viszont 1997-ben megszüntették. A rendőrséghez ezek után, ismeretség útján kerültem. Először egy kiképzői munkakör volt kilátásban, de végül a CSMRFK Bűnügyi Osztályán, az Életvédelmi Alosztályon kezdtem dolgozni nyomozóként, ahol kiemelt bűnügyekkel foglalkoztam. A munka érdekes volt, de a beosztás nem éppen családbarát. Két évvel később a Személyügyi Szolgálat Kiképzési Csoportjánál ajánlottak munkát. Elvállaltam, majd később ugyanitt csoportvezető lettem egészen 2016 februárjáig, amikor is átigazoltam az iskolába.

Itt lőkiképző vagy. Mi az, amit fontosnak tartasz átadni a diákoknak? Mennyiben más rendőr-növendékeket tanítani?
Talán a korukból adódóan ezeknek a diákoknak más a tanuláshoz és a kötött foglalkozásokhoz való hozzáállásuk, és talán több élettapasztalattal rendelkeznek, így máshogy is kell bánni velük. Terelgetem őket a tanulás felé, szeretném megértetni velük, hogy a tanulás sosem öncélú. A megszerzett tudás mindig a hasznukra válik, és nagyban segít, hogy örömet találjanak a munkájukban, hiszen azt csak akkor fogják élvezni, ha értenek hozzá. Nem az ötösért kell tanulni, hanem hogy jó légy a szakmádban. Mert a rendőré egy gyönyörű hivatás.

Nemcsak a tanulás területén, de a sportban is a maximumra törekedtél. Mikor, hogyan találtál rá a judóra?
Édesapám életében nagyon fontos szerepet játszott a sport, így nem volt kérdés, hogy nekem is sportolnom kell majd valamit. A judót 8 éves koromban kezdtem el. Levitt egy edzésre, megtetszett, maradtam. Persze mint minden gyerek, néha én is lógtam volna, de az atyai szigor nem engedett eltévelyedni, a szabad program csak az edzés után következhetett. Az egyre jobb eredményeket látva 14-15 évesen vált tudatossá számomra, hogy megéri ezzel a sporttal foglalkozni. Jól ment a versenyzés, bekerültem az ifjúsági válogatottba.

Milyen elfoglaltságot jelentett a versenyzői létforma?
Heti tíz edzést: minden reggel 6-tól 7-ig kondis edzés, utána iskola, otthoni tanulás, majd fél 5-től a délutáni edzés. Keddenként vonattal mentünk Pestre a válogatott edzésekre. Nem mondom, hogy nem fáradtam el, de jó időbeosztással megoldottam. Tényleg igaz, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja.

Milyen eredményeket értél el?
Az országos rangsorban, ahol az évi összes versenyt számon tartották, rendszeresen az első 3-4 helyezett között szerepeltem. Köztársaság Kupát, Diákolimpiát, főiskolás bajnokságot nyertem, korosztályosként végigjártam az ifjúsági és a junior válogatottat, sőt az 1992-es barcelonai olimpiára utazó felnőtt válogatott felkészülésénél is ott lehettem. Végül nem utaztam, de az edzőtáborban Kovács Antallal – aki azután olimpiai bajnok is lett – készültem. Nagyon szerettem volna világversenyen indulni, érmet szerezni, de roppant komoly konkurenciám volt. Az olimpia után viszont kicsit elengedtem a judót. Nem szakadtam el tőle teljesen, hiszen a szegedi klubnál, ahol versenyeztem, felkértek a gyerekcsoport edzésére, később pedig az iskolában, majd a rendőr-főkapitányságon tartottam edzést. Amikor a rendőrségen kezdtem dolgozni, szóba került, hogy induljak a Belügyminisztérium által szervezett országos judo bajnokságokon, amelyeken azóta 14 elsőséget sikerült szereznem. Néhány felnőtt versenyt is jó eredménnyel zártam, így például a Vasutas Sportolók Európa-bajnokságán második lettem, illetve tagja lehettem a Szeged máig egyetlen felnőtt csapatbajnokságát nyerő alakulatának. A 2000-es évek elején egy ismerősöm megkeresett, hogy alapítsunk judo egyesületet Szatymazon gyerekeknek. A következő évben már jöttek is az eredmények: több országos bajnokot és válogatott versenyzőt is neveltem. A szatymazi judóra nagyon büszke vagyok, mert a település neve hallatán most már nemcsak az őszibarackra, de a jó judóra is asszociálnak. 2015-ben visszajöttem Szegedre, azóta az itteni klubban tartok edzéseket. Szerencsére most sem panaszkodhatom, nagyon tehetséges, eredményes versenyzőim vannak. A számtalan országos bajnok mellett már Európa Kupa győztes tanítványokkal is büszkélkedhetem, sőt Európa-bajnoki 5. helyezett versenyző is pallérozódik a kezem alatt. A nagy cél a szegedi judo számára megszerezni az első világverseny érmet, ami még eddig a napfény városában senkinek nem sikerült.

Munka és edzés mellett marad szabadidőd?
Nagyon kevés. Minden hétköznap délután tartok edzést, illetve a héten egyszer egy kora reggelit is. Ezek mellé jönnek a hétvégi versenyek. A 2019-es évet nézve, gyakorlatilag márciusban és júniusban van egy-egy szabad hétvégém. Ezt csak szeretettel lehet csinálni. Ha mégis van egy kis rés az időbeosztásomban, akkor szívesen utazom, de ezt a vágyamat szerencsére a versenyek alkalmával kiélhetem. Legújabb hobbim – úgy két éve – a Tisza. Vettem egy motoros hajót, és a párommal vagy a gyerekekkel kimegyünk a vízre. Kikötünk, vagy a vízen lehorgonyzunk, napozunk, fürdünk, pihenünk. Élvezzük a csendet, a nyugalmat, a jó időt.

Azért az állatoktól sem szakadtál el teljesen.
Így van. Szatymazon 2003-ig kaukázusi juhászkutyák tenyésztésével is foglalkoztam. Az első kutyámat 1992-ben vettem, 6-8 alom született nálam. A kutyákkal szerepeltem tv-ben, kiállításokra jártam velük, a legeredményesebb kutyáim világkiállításon fiatal osztály második, valamint champion és nyílt osztály győztes címeket szereztek. Azt mondják, a kutya hasonlít a gazdájára. Azért választottam ezt a fajtát, mert tetszett a habitusa – megfélemlíthetetlen, öntörvényű, „egy gazdás”, erős házőrzők. Kihívásnak tekintettem, hogy elbírok-e egy ilyen jószággal. Előfordult, hogy birkózni kellett velük – szeretik feszegetni a határaikat, és falkavezérként viselkedni.

Mi volt a legnagyobb kihívás a tenyésztésben?
Az, hogy egy nagy lutri. Sok tenyésztőtől hallottam, hogy a természet, a genetika saját kénye-kedve szerint működik. Összehozol két nagyon jó kutyát, de egyáltalán nem kizárt, hogy az alom messze elmarad a szülőktől. Olyan viszont sosem történik, hogy két nagyon gyenge kutyától egy nagyon jó alom születik. Most egy golden retrieverem és egy basset houndom van, aki egy menhelyről került hozzánk.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a judóhoz. Mit szeretsz benne?
Nagyon érdekes és változatos sportnak tartom. Közelebb állnak hozzám azok a mozgásformák, ahol a sportolók egymással mérik össze az erejüket, nem pedig egy jobb időért vagy akár egy magasabb ugrásért küzdenek. Nincs két egyforma mérkőzés, sőt kis túlzással, két egyforma mozdulat sem. Azt gondolom, a judóhoz ész kell – nagy előnyt jelenthet, ha valaki okos. Az ellenfél energiáját kell okosan kihasználnod ahhoz, hogy legyőzd. Edzőként látom igazán, hogy bizony túl lehet járni a másik eszén. A judót magyarul nemes egyszerűséggel cselgáncsnak hívjuk, és ebben a névben minden benne van. Nem véletlen, hogy Magyarország legjobb judósai magasan iskolázottak. A már említett Dr. Kovács Antal olimpiai bajnok most a paksi atomerőmű kommunikációs igazgatója, Braun Ákos világ- és Európa-bajnok pedig szintén többdiplomás programtervező-matematikus. De a jó taktika kidolgozása elsősorban az edző dolga, ahogyan a versenyek alatti folyamatos improvizálás is – és mi tagadás, ez bizony fárasztó. Egyébként a judo japán eredetű sport, „lágy művészetet” jelet, és az 1800-as évek vége felé egy Kano Dzsigoro nevű fiatalember alapította. Eleinte nem is küzdősportnak szánta, hanem szellemi- és testgyakorlásnak. Kiválogatta az akkori küzdősportok egyes elemeit, ezekből alkotta meg a maga rendszerét, amikről pedig azt gondolta, hogy sérüléshez vezethetnek, kihagyta a repertoárból.

Mire tanított téged a sport?
Rendszert vitt az életembe, megtanította, hogyan osszam be jól az időmet. De az élet más területein is rengeteget adott: kitartást, önfegyelmet, önbizalmat. Megmutatta, hogy minden helyzetből van felfelé, nem számít, milyen mélyen vagy. Azt vallom, amit Muhammad Ali is: „A lehetetlen nem létezik.”