Portré – a rendőr ezer arca (10. rész)

Portré – a rendőr ezer arca (10. rész)

Balogh Edit

A Portré stafétáját ezúttal Siprikó Sándor rendőr alezredes veszi át, aki a hetekben ünnepelte 57. születésnapját. Felfedező szemlélete, korát meghazudtoló állóképessége, az újra való nyitottsága és vállalkozókedve élmények garmadát kínálja számára. Nem ijed meg az új kihívásoktól, legyen az sport vagy egy elsős szakasz ráncba szedése. Antréként munkájáról beszélgetünk.

2004. szeptember 1-én kerültem az iskolába, előtte a Szegedi Rendőrkapitányságon voltam nyomozó, főként vagyonvédelmi ügyekkel foglalkoztam. Azt megelőzően 10 évig szakaszparancsnoki, századparancsnoki beosztásban szolgáltam a Magyar Honvédség szegedi műszaki alakulatánál. Miután az alakulatot megszüntették, és a laktanya bezárt, pár hónapig próbálkoztam mással, végül jelentkeztem a Rendőrséghez. Az iskolában legfőképp az általános szolgálati ismereteket, továbbá a közrendvédelmi és csapatszolgálati ismereteket oktatom. Elsősorban a diákokkal foglalkozom, nevelési feladatokat látok el. Segítem a rendszerbe való beilleszkedésüket, szervezem a szolgálatukat, pályaválasztási kiállításokra járunk. Egyszóval elég változatos a feladatköröm, sokféle dolgot csinálok. Szeretném, ha a diákok éreznék, milyen fontos, hogy pontosak, megbízhatóak legyenek. Szerencsére a munkába állásuk után nem szoktunk elmarasztaló visszajelzéseket kapni.

Nemcsak a munkád változatos, a szabadidődet is szereted mozgalmasan eltölteni. Úgy hallottam, idén a síelést is bevetted a repertoárba, 56 évesen csatoltál először sílécet.
A munkatársaim régóta győzködtek, hogy próbáljam ki, és idén végre beadtam a derekam. Az összeszokott kis csapatukhoz csapódtam, így mentünk Szlovákiába. Habár hasznos lett volna, nem iratkoztam be oktatóhoz, ők mutatták meg a mozdulatokat. Az első pár napban végig hóekéztem, azután próbáltam párhuzamos léccel lejönni. Nem volt könnyű, annál is inkább, mert a kék pálya átment feketébe. Második alkalommal, amikor pár hónappal később visszatértünk, már jobban vettem az akadályokat, annak ellenére, hogy kezdett kitavaszodni, a hó kásássá vált, és estem is egy nagyot.

A futással viszont már teljesen összeszoktatok. Mikor, hogyan kezdődött a barátság?
Arra is Szörényi Endre kollégám vett rá. Kilenc éve benevezett egy futóversenyre, mert nem volt elég jelentkező az idősebb korcsoportba. A verseny Zánkán volt, 3000 méter, nem egy nagy távolság. Mivel nem akartam lebőgni, készültem rá. Megvolt a verseny, utolsó előttiként futottam be. Ez volt a kezdő lökés, utána rászoktam a futásra. Hetente egy-két alkalommal veszek futócipőt, a kedvencem a félmaraton, ezt eddig tizennégyszer teljesítettem. A leghosszabb távom 29 kilométer volt, éves szinten pedig 940 kilométer – ez a rekord tavaly született.

Ha jól tudom, nemcsak a sport tart fiatalon. Utazni is nagyon szeretsz.
Amíg a gyerek kicsi volt, csak belföldön utaztunk BM és Honvédségi nyaralókba. Feleségemmel az első nagyobb külföldi utunk Egyiptomba vezetett. Azután Horvátországba, Görögországba, Olaszországba; a déli városokat vettünk célba. Ellátogattunk a Balti országokba is, Oroszországban, Szentpéterváron busszal voltunk. Gyönyörű volt, az egész egy nagy műemlék város, hatalmas központtal. Jártunk Tunéziában nem sokkal az arab tavasz előtt, Nizzában mi is végigfutottunk a sétányon, ahová egy évvel később a kamion behajtott, Athénban a főtéren bámészkodtunk, mit sem sejtve arról, hogy nem sokkal később óriási tüntetés színhelye lesz. Balin a látogatásunk után két hónappal az Agung vulkán füstje miatt kellett kitelepíteni a lakosság egy részét. Ez kicsit hátborzongató.

Volt olyan hely, ami annyira megragadott, hogy visszatértetek? És ennek az ellentéte – akadt olyan nyaralás, amire nem szívesen emlékszel vissza?
Horvátországban többször jártunk, de Toszkánába is nagyon szívesen visszamennék. Minden utazásunk kellemes emlék, még az a horvát nyaralás is, amikor kipróbáltam a szörfözést, de nem bírtam a szerkezettel, és eltört a kézfejem. Dubrovnikban pedig felforrt az autó hűtővize. Begipszelt kézzel vezettem haza.

Milyen egzotikus helyekre látogattatok el?
Jártunk Jordániában Petra lenyűgöző, vörös sziklás városában. Balin is voltunk, a rokonságnak hála kétszer is. Nagyon, már-már túlzottan barátságosak a helyiek. Persze lehet, hogy inkább a turisták pénztárcájának szól ez a túláradó kedvesség. Körbejártuk a lávakőből épült buddhista templomokat. Van egy ünnepük, amit felvonulással tesznek emlékezetessé; az ártó szellemeket akarják távol tartani. Az ünnepnap előtti éjszaka például nem lehet lámpát gyújtani, mindenhol sötétség honol, még a szállodákban is ellenőrzik, hogy világítasz-e. Így viszont tudtunk fényképezni, a csillagokban gyönyörködni. A Dél keresztje jól látható Baliról.

Utazásaitok során találkoztatok-e a magyar kultúrától teljesen idegen, akár megdöbbentő sajátossággal?
Magyaroknak furcsa lehet Görögországban az elavult csatornarendszer miatt az illemhely speciális használata. Rácsodálkoztunk, hogy ahol megfordultunk, az olaszok, franciák nem szívesen szólaltak meg angolul. Az olaszok alkoholos kávéja, az ún. caffe corretto viszont kifejezetten kellemes meglepetés volt. Az arab országokban nőket csak mutatóban lehet látni, de Jeruzsálemben ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk – fiatal női katonák nyüzsögtek mindenhol. Amikor palesztin területre léptünk, nyolcméteres betonfallal szembesültünk, a beléptetés és a busz átvizsgálása nagyon szigorú volt. Habár a turisták özönlenek, a félelem ott rezeg a levegőben – azt érezted, hogy bármikor történhet valami. További érdekesség a határellenőrzéssel kapcsolatban a reptéri ellenőrzés Kuala Lumpurban, ahol a női útlevélkezelők teljes testüket eltakaró ruhában dolgoztak, csak a kezük és az arcuk látszott. Oroszországban is meglehetősen rigorózus volt a határellenőrzés; nagyon zárt a rendszer, az út mentén például mindkét oldalon fasor, amitől a buszból semmit sem lehetett látni. A 21. században, Európában élő emberként érdekes volt megtapasztalni Balin a helyiek természetkultuszát. Egy naptári év náluk 210 napból áll, majdnem százezer templomuk van és rengeteg vallási ünnepük, amit tánccal, énekkel, virágdíszekkel dobnak fel.  Az utazásaink során elsősorban a kíváncsiság hajt.
A világ csodálatos, jó lenne minél többet felfedezni belőle.

2018-11-21T12:45:16+00:00 2018. november 15.|
Szöveg méretezés
Kontraszt állítása