Gyermektábor

Husztik Csabáné

Július első hetében az iskolánk nyári tábort szervezett saját és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság dolgozóinak gyermekei részére. Hagyományőrző jelleggel vendégül láttuk a Szent Ferenc Alapítvány gyergyócsomafalvi Páli Szent Vince Napközi Otthonából érkező 7 fő gyermeket és kísérőjüket.
A táborozók kikapcsolódását változatos programok szolgálták, baleset – és bűnmegelőzési, játékos angol nyelvi foglalkozásokon, valamint rendhagyó történelem órán is részt vettek.
A balesetmegelőzési ismeretek keretében felelevenítettük a kerékpáros közlekedési szabályokat, majd a gyerekek a rendőri karjelzésekkel ismerkedtek.
Az Eredeti Leung Ting Wing Tsun Kung- Fu Iskola lelkes csapata napokon át játékos formában tanította részükre a kung-fu elemeit. A gyerekek a megszerzett tudásukról az egyik nap délután bemutatót is tartottak a szüleiknek.
Meghívtuk a Baktói Lovasklub 2 fő oktatóját, akik a lovaikkal a táborozók lovagoltatását biztosították.
A gyerekek további szabad idejüket városnézéssel, fürdőzéssel tölthették, hétvégén ellátogattak a Szegedi Repülőtérre, az Íjászpincébe, a Szegedi Vadasparkba.

Ezúton fejezem ki köszönetem a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai, az Eredeti Leung Ting Wing Tsun Kung- Fu Iskola vezetője, a Csáki –Fejes Team és a Szittya Hagyományőrző Egyesület vezetője által nyújtott színvonalas szakmai tevékenységért, továbbá a Szegedi Repülőtér és a Szegedi Vadaspark vezetőinek a tábori program segítéséért!