Budo Gála 2019.

Juhász Krisztina

2019. november 16-án 9. alkalommal rendezte meg a TEK a nagy népszerűségnek örvendő Budo – és küzdősport Gálát a budapesti BOK Csarnokban. Ezen a rangos versenyen iskolánk tanulói évek óta képviselik a rendészeti szakgimnáziumokat. A rendvédelmi szervek mellett a katonaság, a kataszrófavédelem és a mentőszolgálat versenyzői küzdöttek egymással. Hajdú János r. vezérőrnagy a TEK főigazgató szavai hűen lefestik a gála lényegét és hangulatát: „Azok a kollégák versenyeznek itt, akik nap, mint nap kockáztatják az életüket különböző szolgálati helyeiken, akik 24 órában a munkájuk során is küzdenek, hogy életeket mentsenek.” A hagyományokhoz és a harcos szellem becsületéhez tartozik, hogy a Gála minden évben, így idén is ingyenesen látogatható volt, a közönség pedig adományaival a Bethesda Gyermekkórházat támogathatta.

Az összecsapások 10 órától kezdődtek, versenyzőink  – tekintve fiatalságukat – először vettek részt ilyen rangos versenyen, ahol a sztárvendég Peter Aerts háromszoros K1 világbajnok legenda volt. A motívumok tehát adottak voltak a lelkes küzdelemhez, melynek eredményei a következők:

  • Krizsák Balázs az I/3. szakasz tanulója II. helyezést ért el Kyokushin full contatct számban.
  • Dorogi Gábor az I/1. szakasz tanulója III. helyezést „harcolt ki” judoskent.
  • Hidas Attila és Kocsis Dániel az I/3. szakasz tanulói is derekasan helyt álltak Gi Grappling kategóriában

A rendezvény – köszönhetően a szervezőknek – rendkívül közvetlen, jó hangulatban zajlott, a végén gálaműsorral, ahol izgalmas döntő és szuperfight mérkőzésekre, harcművészeti bemutatókra is sor került.

Gratulálunk iskolánk versenyzőinek és felkészítő tanáraiknak Vörös Zoltán és Dr. Király Balázs r.őrnagy Uraknak.